Szerelmes nagykövet

2009 július 19. | Szerző: a_marietta

 Régen voltam már szabadtéri színházban. Talán lehettem 8-9 éves, amikoris anyukám elvitt az akkor még üzemelő Budai Parkszínpadra a Hair c. előadásra. Nem emlékszem szinte semmire, csak Márton Csaba pucér feneke maradt meg élénken emlékezetemben. Hiába, kislány voltam még.

Ellenben most újból lehetőségem nyílt egy újabb szabadtéri előadás megtekintésére a Városmajorban – ez volt a “Szerelmes nagykövet”. Rólam tudni kell, hogy ha bármilyen szabadtéri programot szervezek avagy nyaralok épp, mindig esik az eső. Lehetek Magyarországon, Görögországban, mindegy, esni fog és hideg lesz. Tapasztalat, immáron jópár éve. Tavaly kétszer voltunk nyaralni, egyszer belföldön, utána külföldön, mindkét alkalommal eső és hideg jutott osztályrészül. Ebből kiindulva már meg sem lepett a tegnapi gigavihar, bár bíztam benne, hogy estére elvonul. Így is lett, ám azért óvatosságból még felhívtam a jegypénztárat egy órával a kezdés előtt, hogy biztosan megtartják-e az előadást. Igenlő választ kaptam, így nekivágtunk..

Harmadik sor közepe, tuti hely. A közeli templom tudatta velünk az időt (8 óra). Ebben a pillanatban elkezdett zuhogni az eső, még szerencse, hogy a beáratnál kaptunk csini kis nejlonsátornak álcázott esőkabátot. Felvettük, többen kinyitották esernyőjüket és így néztük végig a produkciót. Magyar mentalitás: többen hőbörögtek, hogy miért nem halasztják el, nem ezért fizettek akármennyi HUF-ot, hogy esőben ücsörögjenek. Mondtuk nekik, hogy ez poén és nézzük a jó oldalát..

Maga az előadás remekül sikerült, Straub Dezső, Gregor Bernadett, Nyertes Zsuzsa, Szabó Erika alakítása kitűnő volt. Sokat nevettünk, élveztük a történetet, a színészek produkcióját. Bernadett még mindig gyönyörű, Straub pedig egyszerűen zseniális. Erikának meg jó nagy cicije van, párom meg is jegyezte. 🙂

A spontán problémamegoldás is zökkenőmentesre sikerült: egy nagyobb széllökés levitte a fél díszletet. A történet szerint a komornyik épp távozni készült “öccsével”, az elámult feleség pedig állt a szoba közepén, amidőn amaz visszaszólt: “..és csukja be az ablakot!”. Improvizált, a közönség pedig dőlt a nevetéstől. Böröndi Tamást tisztelhettünk a komornyik szerepében, minden elismerésem. 

A történet:

“Harry Douglas az USA londoni nagykövete, a főváros környékén, remek és
kényelmes villában éldegél. Egy nyugodtnak ígérkező hétvégén megkísérli
eltávolítani családját azzal az ürüggyel, hogy „tárgyalásra is alkalmas
golfpartira kell utaznia Skóciába.” Perkins nevű komornyikját minden
esetre beavatja: „…elképzelhető, hogy a tervekben változások állnak
be…, nos, ha változás állna be, és ha megjelenne itt VALAKI,
számíthatok-e a diszkréciójára?” A változások bekövetkeznek, de nem
csak a szerelmes nagykövet, hanem kiterjedt családja és azok partnerei
is úgy tudják, hogy üres lesz a ház, és hogy ki, kivel és mikor érkezik
ugyanazon célból, ezt az előadáson tapasztalhatjuk meg.”

Utolsó pillanat.. folytatás

2009 július 18. | Szerző: a_marietta

 Úgy gondolom, alapvetően kétféle embert létezik e tekintetben. Az egyik a vezető, a másik az alkalmazott. Az első típusba azok az emberek tartozhatnak, akik jó szervezők, megfelelően tudnak bánni az emberekkel, képesek önállóan dolgozni és gondolkodni és nem utolsó sorban mernek kockáztatni.a. Sőt, tudják, hogy mikor érdemes kockáztatni és mikor kerülendő e magatartás. A második kategória ugyanezeket a jegyeket tartalmazza jobbára, mégis van egy fontos különbség: ezek az emberek akkor érzik magukat biztonságban, ha másoké a felelősség java része és a “mások” utasítására cselekszenek. Semmivel nem jobb vagy rosszabb egyik a másiknál, csak egyszerűen különbözőek vagyunk és mindenkinek megvan a maga kis szerepe a világ körforgásában – kell ilyen is, olyan is.

A Nők ideje elkezdődött, de sajnos még mindig nem azt a szerepet töltjük be a társadalomban, amit kellene. Nem mondom direkt az egyenjogúságot, mert úgy gondolom, hogy az alapvető nemi jegyeket (nem a külsőkre gondolok) igenis meg kell tartani, de nem egymást elnyomva, hanem egymást kiegészítve. A nő szintén dolgozzon, építsen karriert, önmegvalósítson, de ne a család rovására – ugyanezt mondhatnám férfiban is. Osszák meg a munkát, tegyen le mindkettő az asztalra, amennyi önmagától kitelik. Anyagi és egyéb értelemben egyaránt. A nőnek nem az a dolga, hogy otthon nevelje a kölköket és vezesse a háztartást kizárólagosan. NEM. DOLGOZZON, ugyanúgy, a házimunkát és a nevelést pedig végezzék közösen. Tudom, naiv vagyok és idealista, de hátha egyszer bejön..

Utolsó pillanat..

2009 július 18. | Szerző: a_marietta

 Szeretjük a határidős dolgokat. Ha nem szorítanának időkeretek közé, semmi nem készülne el (természetesen kivételek mindenhol vannak). Nekem is lételemem a tologatás, a “van még idő, majd holnap” felfogás, majd egyszercsak, amidőn gondolatnyelvemre jönne a fenti tolómondat, rájövök, hogy nincsen több lehetőség a halogatásra. Ilyenkor fejvesztve kapkodok ide-oda, és az utolsó pillanatban elkészül a “mű”. Majd rövid idő múltán eszembe ötlik, hogy ha ezt pár nappal ezelőtt már megléptem volna, akkor milyen nyugis lenne most minden. Van ez a közhelyszámba menő mondás, hogy “ha nem lenne utolsó pillanat, semmi nem készülne el”. Milyen igaz. Csak kár, hogy sokszor találunk utolsó utáni pillanatot is, ami sokkalta nagyobb erőfeszítés, mint időben elvégezni az adott dolgot. De mi már csak ilyenek vagyunk..